11 napja történt……

Mami hívott, hogy mentőért telefonált, mert szegény papa rángatózni kezdett és a szemei fennakadtak. Azonnal rohantam, remélve, hogy talán még időben érkezem. A mentő már a ház előtt állt. A mai napig nem tudom feldolgozni a látványt, ami fogadott. A mentőorvos szerint túllőtték a morfium adagját, ami az ő súlyához viszonyított adag csaknem háromszorosa volt, emiatt szegény konkrétan betépett. Nem volt magánál. Muszáj volt bemennem hozzá, hogy megsimogassam, megpusziljam. Nem tudta, hogy ott vagyok. Miután eljöttem, mély álomba szenderült, és este 10 órakor már nem lélegzett. Négy hónappal ezelőtt diagnosztizálták nála a prosztata daganatot, és már akkor kiderült, hogy a csontjai is tele vannak áttéttel. Nem volt mit tenni.

Ma már másként vélekedek a halálról, mint pár évvel ezelőtt, de ugyanúgy megvisel. Nem is a halál tényével van gondom, hiszen tudom, hogy ez az élet rendje. Feldolgozhatatlan számomra, hogy ha már el kell mennünk, miért nem tehetjük meg méltósággal?

Nálam aztán tényleg zajlik az élet, a minap éppen kihallgatáson voltam, persze csak tanúként. Amikor megkaptam az idézést, bevallom övig bef….., pedig aztán nincs semmi takargatnivalóm. Csak alig voltam 20 éves, amikor a főnököm gazdasági bűncselekmény elkövetése miatt rács mögé került, és emiatt mindenféle megpróbáltatásban volt részem. Mivel meglehetősen mély nyomot hagyott bennem az ügy, ezért érthető, hogy a levél láttán megijedtem. Végül telefonon sikerült megtudnom, hogy nagyjából mi miatt is kell nekem oda fáradnom, de a hír nem nyugtatott meg különösebbképpen. Amikor a rács mögött pihenő főnökömnél felmondtam, egy másik cégnél helyezkedtem el. Másfél év után onnan is leléptem, mert a munka rengeteg volt, viszont szabadnap és fizetés annál kevesebb. Mint a kihallgatáson megtudtam, azt a céget a tulaj (akivel egyébként utána is megmaradt a jó viszony) idővel felszámolta, majd alapított egy másikat, egészen más tevékenységgel. Engem pedig szépen bejelentett munkaerőként tartott számon, de persze sehova nem fizetett utánam semmit. Én akkor már évek óta egy másik cégnél dolgoztam, bejelentve, teljesen hivatalosan. Majd idővel eladta a céget két kreol bőrű fiatalembernek, akik a cég székhelyéül egy kis falu szőlőhegyét jelölték meg. A céget szépen csődre futtatták, ezer féle tartozásuk van mindenfelé, és most eljárás folyik ellenük. Tőlem igazából csak azt akarták tudni ismerem-e őket, és valóban dolgoztam-e náluk, mert kb. 6 évig szerepeltem náluk alkalmazottként. Egyszerűen nem hiszem el, hogyan jut eszébe valakinek, aki ráadásul tényleg majdhogynem családtagként kezelt anno, hogy a hülyeségeibe belekeverjen. Miért? Olyan érzés ez, mintha belerondítottak volna a legbelső énembe. A személyes adataimmal játszadoztak, éltek vissza. Nem kell mennem többet, mert annyira egyértelmű volt, és bizonyítani is tudtam, hogy képtelenség az egész. De mégsem tudtam még túltenni magam ezen, hihetetlen, hogy ilyet tett velem az az ember, aki mellesleg nagyon sokat köszönhet nekem. Na mindegy, ebből is tanultunk.

Ma délelőtt részese lehettem egy meglehetősen érdekes szituációban, mondjuk ki bátran, azt hittem a pofám leszakad! Egyik barátnőmmel ma csavargós napot szerveztünk, reggel gyerkőcöket kiraktuk oviban, suliban, majd irány a vásárlás. Tulajdonképpen nagy shoppingolást nem rendeztünk, na jó, az én táskagyűjteményem azért egy új darabbal bővült, de mentségemre szolgáljon tényleg szükségem volt egy újra. Barátnőm már elkezdte a karácsonyi dekorációk beszerzését, talált is valami baromi giccses, étkező székekre húzható, mikulás sapkára emlékeztető huzatot, és néhány csomaggal el is indult a pénztár felé. A csomagokon fel volt tüntetve a termék ára, és a polcon is, ahonnan levette. A pénztárnál a két eladó jól összenézett, majd az egyik gyorsan elszaladt. A pénztáros pedig közölte, hogy ezek a termékek véletlenül nem lettek átárazva, mert az eredeti áruk több, de mivel mi ezt nem tudhattuk, mert ők hibáztak, elvihetjük a kevesebb összegért. Barátnőm megörült a hírnek, de öröme nem tartott sokáig, mert közölték vele, hogy az első két csomagot elviheti a kisebb összegért, ami mellesleg mindenhol óriási számokkal szerepelt, viszont a másik négyet már a nagyobb összegért számlázzák, hiszen annyi az eredeti ára. Barátnőm fizetett és szó nélkül távozott. Én addigra már nem voltam ott, a szomszéd üzletbe szaladtam át valamiért. Ez volt a szerencséjük, mert kivertem volna a balhét.  Mégis mi a fenét képzelnek? Ha elszúrták, vállalják a felelősséget. De az hogy kicsit elhúzzák a mézesmadzagot, azután meg közlik, hogy bocs, fizess többet…..

"Zsúfolt reggel volt a rendelőben, amikor 8:30 körül bejött egy bekötözött ujjú idős úr.
Rögtön szólt, hogy siet, mert 9:00 órakor van egy fontos találkozója. Kértem, hogy foglaljon helyet, tudván hogy eltelik még fél óra, míg megérkezik az orvos. Figyeltem, milyen türelmetlenül néz percenként az órájára. Idő közben arra gondoltam, hogy nem lenne rossz, ha levenném a kötését, és megnézném, miről van szó. A seb nem tűnt olyan súlyosnak. Az orvosra várva eldöntöttem, hogy fertőtlenítem a sebet, és egy kis beszélgetésbe elegyedtem. Megkérdeztem, hogy mennyire fontos a találkozója, és hogy nem szeretné-e mégis megvárni az orvost a seb kezelésére. Azt válaszolta, hogy feltétlenül az idősek otthonába kell menjen, ahogyan évek óta mindig teszi, hogy reggelizzen a feleségével.
Udvariasan a felesége egészsége felől érdeklődtem. Kedvesen, az idős úr elmesélte, hogy az Alzheimer-kóros felesége 7 éve él az idősek otthonában. Gondolva, hogy a feleség egy tiszta pillanatában esetleg felizgatná magát az ő késése miatt, siettem hogy kezeljem a sebét, de az idős úr elmagyarázta, hogy 5 éve nem ismeri fel. Akkor csodálkozva megkérdeztem: "És Ön minden reggel elmegy, hogy együtt reggelizzenek?" Egy édes mosoly, és egy lágy kézsimogatás közben válaszolta: "Az igaz, hogy Ő már nem tudja, ki vagyok, de én jól tudom, ki Ő".

Nemrég meglátogattam egyik barátnőmet, akinek révén megismerhettem számos kedves, aranyos embert, és volt szerencsém már többször is összejönni velük egy-egy buli, átbeszélgetős éjszaka erejéig. A csapat természetesen csak csajokból áll, de néhány buli alkalmával párjaink is csatlakozhatnak. Azt tudni kell, hogy ezek a lányok (barátnőmön és rajtam kívül) mind férjnél vannak. Mivel ritkán van alkalmuk elszabadulni a férjeik és gyerekeik mellől, ilyenkor mint valami eszeveszett hülye libák próbálnak egy éjszaka alatt mindent bepótolni. Fél óra alatt leisszák magukat a sárga földig, azután pedig egy sarokban alszanak reggelig. Persze nem mindegyikük ilyen brutális, de a legtöbbjük igen. Ettől függetlenül nagyon jól érzem magam a társaságukban, pedig én se nem iszom, se nem dohányzom, viszont én vagyok a nagy táncos a csapatban, és természetesen a házi karaoke versenyek koronázatlan királynője (csak szerényen ugyebár J),na és persze a nagy hangulat felelős, ezért mindenhová hívnak/visznek magukkal. Legutóbb nem volt lehetőségünk újabb „bulit” összerittyenteni, ezért egy beszélgetős estét csaptunk. A lányok most valahogy a szokottnál is jobban kitárulkoztak, és döbbenet volt hallgatni őket. Mindannyian egykorúak vagyunk, ők 18-20 évesen férjhez mentek, mert vagy jött az első gyerek, vagy nagy volt a szerelem (első).  

Eltelt 10-12 év és ők egytől egyig megcsömörlöttek. Kívülről a tökéletes családi képet látja mindenki, de a felszín alatt csak a közöny vagy a keserves szenvedés lapul. Mindegyiküknek tönkre ment a házassága, és csak az adósság, vagy a gyerekek miatt maradnak együtt. És olyan fiatalok még…. Ilyenkor mindig arra gondolok, talán nem is baj, hogy így alakult az életem. Jobb, könnyebb így élni, mint egy teljesen tönkrement házasságban. Én azért élem az életem, jövök-megyek, ismerkedem, de ők olyan kötöttségben élnek, amit nagyon nem szeretnek. Már éppen kezdtem sajnálni őket, amikor olyasmi történt, ami végleg megváltoztatott bennem valamit. Levizsgáztak előttem.

Sajnos rossz alanynak ecsetelték nyári kirándulásuk történetét Krisna-völgyben. Szerintük ugyanis nagyon bulis dolog  az étteremben a rózsavíz helyére dugi piát tölteni, a parkolóban lopva cigizni, és még sorolhatnám. Én ezt inkább szomorúnak, és gyalázatosnak tartom. Na és az intelligencia hiányának. Én is betartom a szabályokat, ha éppen a Székesegyházban ülök egy esküvőn, akkor is ha más nézeteim vannak. Lehet, hogy túl érzékeny vagyok, és csak felfújom az egészet, de nem is értem hogyan lehet ennyi esze felnőtt embereknek. Ők azt hitték ezzel majd jól kicikiznek, vagy eltántorítanak engem, de ezzel pont az ellenkezőjét érték el. Szerintük, aki egy számukra ismeretlen vallás/filozófia szerint él, azt mind meg kell menteni. Engem is mindenáron meg akartak menteni. Hát sikerült is. Maguktól.